#debreceni repülőtér





Támogatást kapnak Kósáék az MSZP-től Debrecenben
 

Támogatást kapnak Kósáék az MSZP-től Debrecenben

A szocialisták háromfős frakciója is támogatni fogja a debreceni közgyűlés csütörtöki ülésén azt a városvezetés által kötendő szerződést, amellyel új üzemeltetőhöz kerül a városi repülőtér – jelentette be Zsiros Zsolt, az ellenzéki párt helyi frakcióvezetője kedden a városban tartott sajtótájékoztatón.

MTI MTI

Kósa Lajos: Talál-e fogást rajta a baloldal?
 

Kósa Lajos: Talál-e fogást rajta a baloldal?

Megtalálni véli az utóbbi idők korrupciós botrányainak ellenoldali párját az MSZP. A debreceni szocialisták egyes közcéges vezetők lelépési pénzének, illetve a polgármesteri bizalmasok rovott múltjának apropóján próbálnak fogást találni a politikusok népszerűségi listáját (a Századvég szerint) pillanatnyilag vezető Kósa Lajos debreceni polgármesteren. A baloldal nem először kísérli meg leleplezni a Fidesz-politikust. Eddig inkább kevesebb, mint több sikerrel.

unknown unknown




Új üzemeltetője lehet a debreceni reptérnek
 

Új üzemeltetője lehet a debreceni reptérnek

Van érdeklődő a debreceni repülőtér üzemeltetésére. Július elején írt ki pályázatot a helyi vagyonkezelő, a dokumentációt az Airport Debreceni Holding Vagyonkezelő Kft. vásárolta meg. Valószínűleg a társulás már jövő hét elején benyújtja a tendert. Ha a közgyűlés is jóváhagyja, akkor a tervek szerint már októbertől átveheti a cég a repülőtér üzemeltetését.

dehir.hu dehir.hu


Meghirdették a debreceni repülőteret
 

Meghirdették a debreceni repülőteret

Debrecen önkormányzata kétfordulós nyilvános pályázatot hirdetett a debreceni repülőtér ingatlanjainak és a repülőteret üzemeltető Airport-Debrecen Kft. száz százaléknyi üzletrészének hasznosítására, vagy eladására - derül ki a város internetes honlapján olvasható hirdetményből.

MTI MTI

Debrecen értékesíti repülőterét
 

Debrecen értékesíti repülőterét

Érétkesíti a debreceni nemzetközi repülőteret és az azt működtető céget az önkormányzat - jelentette be Kósa Lajos (Fidesz) polgármester pénteken a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón.

MTI MTI